Amit a lakásbiztosítások felmondásáról feltétlenül tudni kell
A lakásbiztosítások felmondása történhet az ügyfél részéről, illetve kezdeményezheti azt maga a biztosítótársaság is. Bármilyen okból is kerül sor a szerződés megszüntetésére, fontos, hogy azt az előírásoknak megfelelően tegyük, és tisztában legyünk a ránk vonatkozó szabályokkal.
Biztosításunkat érdemes évente felülvizsgálni, és összevetni más társaságok ajánlataival. Szükség lehet erre az ingatlanunkban bekövetkezett esetleges változások miatt (pl. felújtás, rá- vagy hozzáépítés, stb.), de találhatunk egy másik előnyösebb konstrukciót is. Ha úgy döntünk, hogy más szolgáltatót választunk, a felmondó nyilatkozatunkat a biztosítási évforduló előtt legalább 30 nappal be kell nyújtanunk a biztosítónkhoz. Fontos tudni, hogy a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) az első év után már bármelyik naptári negyedév végére is felmondhatók, de a 30 napos felmondási idő ekkor is érvényes.
Ha az ingatlan eladására kerül sor, a biztosítás ún. érdekmúlás miatt szűnik meg. Ekkor az adásvételi szerződés másolatának bemutatása szükséges, és az éves díjból csupán a biztosítás felmondásának napjáig terhelt részt kell megfizetnünk, az esetleges túlfizetést pedig a társaság visszautalja.
A szerződésünket a biztosítótársaság is felmondhatja
Ez általában abban az esetben történik meg, ha elmulasztjuk a biztosítási díj megfizetését. Ez két okból is problémát jelent: egyrészt megszűnik a biztosítási védelem, másrészt a teljes évre érvényes díjhátralékot is meg kell fizetnünk, ellenkező esetben a társaság peres úton érvényesítheti azt.
Váltana, esetleg új lakásbiztosítást kötne? Használja MFO kalkulátorunkat, esetlegesen felmerülő kérdéseivel pedig bizalommal forduljon kollégáinkhoz!