Hogyan kerülhetjük el ingatlanunk alulbiztosítottságának hátrányos következményeit?
Ha karbantartásról van szó, nem biztos, hogy egyből a lakásbiztosításunk jut eszünkbe, pedig fontos tudni, hogy a lakásbiztosítási szerződésünk is rendszeres felülvizsgálatot, “gondozást” igényel. A biztosítótársaságok részéről ez az éves indexálást jelenti, amely a vagyontárgyak értékének szinten tartása érdekében az infláció szintjéhez igazított értékkövetés.
Hogy az alulbiztosítottság problémáját elkerüljük, nagyon fontos, hogy a biztosított ingatlanok, vagyontárgyak már a szerződés megkötésekor is az értéküknek megfelelő összeggel legyenek biztosítva, majd a biztosítási összeg és a vagyontárgy tényleges értéke (ingatlanok esetében az újjáépítési, vagyontárgyak esetében pedig az újrabeszerzési érték) az idő múlásával is folyamatosan összhangban legyen.
Semmiképpen ne a káresemény után szembesüljünk azzal, hogy alulbiztosítottság indok miatt a biztosító nem téríti meg a teljes kárt, mert a lakásbiztosítási szerződésünk nem követte az ingatlanban/ingóságban bekövetkező olyan értékváltozásokat, mint az általános áremelkedés, nagyobb értékű vagyontárgyak beszerzése, építőanyag árak és munkadíjak emelkedése stb.
Természetesen az ügyfeleknek lehetőségük van az értékkövetés elutasítására, de ebben az esetben számolniuk kell az alulbiztosítottságból eredő esetleges hátrányos következményekkel.
A kellemetlenségek elkerülése és az alulbiztosítottság kivédése érdekében azt javasoljuk, hogy minden esetben teljesítsük bejelentési kötelezettségünket, és rendszeresen jelezzük akár az ingatlanunkban, akár az ingóságainkban bekövetkezett jelentősebb változásokat!
Ha lakásbiztosításról van szó, a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) védjegy garantálja a kiszámíthatóságot, az összehasonlíthatóságot, és a zökkenőmentes kiszolgálást, szinte bármikor van lehetőségünk felülvizsgálni és módosítani az MFO szerződésünket.
Új ingatlant vásárolna, vagy régi lakásbiztosítását optimalizálná? Hasonlítsa össze online lakásbiztosítás kalkulátorunk segítségével a hazai biztosító társaságok MFO termékeit és válassza ki az Önnek legmegfelelőbbet: https://e-otthonbiztositas.hu/dijkalkulacio