9 hasznos tanács, mielőtt lakásbiztosítást kötnénk

9 hasznos tanács, mielőtt lakásbiztosítást kötnénk

Előrelátóan és megfelelően gondoskodni otthonunk biztosítási védelméről fontos feladat. Sok esetben a biztosítás megkötése után a kötvény a fiókba kerül, és ideális esetben csak a díjfizetéskor foglalkozunk a biztosítással. Egy káreset bekövetkeztekor azonban sokan szembesülnek azzal a problémával, hogy a biztosításuk nem terjed ki az adott káreseményre, vagy nem a megfelelő fedezeti értékeket rögzítették a szerződésben, ezért a biztosító nem az elvárt összeget téríti meg, esetleg meg is tagadja a kártérítést.

Hogy e kellemetlenségek ne forduljanak elő, összegyűjtöttünk néhány hasznos tippet, melyekre érdemes odafigyelni, hiszen egy körültekintően megkötött biztosítási szerződés hatalmas terheket vehet le a vállunkról baj esetén.

Szakértői segítség

Ha nem vagyunk jártasak a biztosítási szakmában, tanácsos igénybe venni egy biztosítási szakember, biztosítási alkusz segítségét.

Mire terjed ki pontosan a biztosítás?

Tisztázzuk, hogy mely elemi károkra és alapkockázatokra vonatkozik az alapcsomag, és melyekre nem. Tanulmányozzuk a felkínált kiegészítő fedezeteket is. Vegyük sorra értéktárgyainkat, az ingatlanunk sajátosságait, emellett pedig gondoljuk át alaposan szokásainkat, a saját magunk és családtagjaink hobbijait. Ezekhez igazodva, az igényeinknek megfelelően válasszunk kiegészítő fedezeteket, hogy biztosításunk arra terjedjen ki, amire valóban szükség van.

Nemcsak a vagyontárgyainkat védhetjük

A kiegészítő biztosítások lehetőséget nyújtanak balesetbiztosítás megkötésére is, így nemcsak az ingatlan, de annak lakói is biztosíthatók. A szintén opcióként kínált felelősségbiztosítás pedig fedezheti az általunk, családtagjaink, illetve háziállataink által másoknak okozott károk megtérítését.

Külső körülmények figyelembevétele

Új ingatlanba költözésnél ajánlott felmérni egyrészt a lakóhely környékén felmerülő veszélyeket (pl. öreg, korhadt fák a ház körül), másrészt a lakás vagy ház állapotával összefüggő problémákat (régi csövek, tetőszerkezet), amelyekre érdemes odafigyelni a szerződés megkötésénél.

Társasházba való költözés

Fontos megtudni, hogy van-e a társasháznak biztosítása, ha igen, abban milyen összeghatárokat vettek fel, és pontosan milyen kockázatokra terjed ki. Előfordulhat, hogy ilyenkor elég csak az ingóságainkra biztosítást kötnünk.

Közlési kötelezettség

Fontos, hogy valós adatokat, értékeket adjunk meg, és a biztosító által feltett kérdésekre válaszolva a valóságnak megfelelően minden olyan tényt és lényeges körülményt közöljünk, mely a kockázat elvállalása szempontjából a biztosító számára mérvadó. Ezt az ún. közlési kötelezettséget a biztosítótársaságok is előírják, és nem teljesítése a szerződés érvénytelenségét vonhatja maga után.

Alapterület számítás

Mivel többek között a biztosítás díját és az esetleges kártérítést is befolyásolja, figyeljünk rá, hogy pontos adatokat adjunk meg. Jó tudni, hogy a nem lakás céljára szolgáló helyiségeket (pince, garázs stb.), a galériát, a teraszt csupán 50 százalékos alapterületként kell számolni.

Díjak közötti különbségek

A biztosítás díja igen lényeges szempont a választásnál. Éljünk azzal a lehetőséggel, hogy a biztosítási díjak és szolgáltatások ma már online, könnyedén összehasonlíthatók, hogy ár-érték arányban is a megfelelő ajánlatot válasszuk.

Biztosítási összeg

A biztosítási összeg a biztosító szolgáltatási kötelezettségének felső határa. Több szempontból is fontos, hogy helyesen határozzuk meg. Egyrészt a biztosítási díj megállapításában van szerepe, másrészt, ha meghaladja a biztosított vagyontárgy(ak) értékét, a túlbiztosítás, ha alacsonyabb, mint azok értéke, az alulbiztosítás esete áll fenn. A biztosító a kártérítésnél az újjáépítési vagy újrabeszerzési értéket veszi figyelembe. Ennél nem fizet többet akkor sem, ha mi magunk magasabb biztosítási összeget határoztunk meg (és még a biztosítási díj is többe kerül), túl alacsony biztosítási összeg esetén pedig nem téríti meg a teljes kárunkat a biztosító.

A jó döntéshez tehát számos tényezőt figyelembe kell venni. Oldalunkon ehhez nyújt segítséget az MFO kalkulátor, mellyel hatékonyan hasonlíthatók össze a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítási ajánlatok.

https://e-otthonbiztositas.hu/dijkalkulacio

Minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás

Fogyasztóbarát otthonbiztosítás
(MFO) kalkulátor 2024

Kényelmes, egyszerű, gyors és biztonságos
Minősített fogyasztóbarát lakásbiztosítás kalkulátor